2017-10-28 admin

Beszámoló az ICV munkacsoport 2014. évi tavaszi workshopjáról

Czinege Andor 2

Az időgazdálkodás javítása két párhuzamos és egyben összefüggő célt követ:
– T teljesítmény fokozása
– E elégedettség elérése
A szellemi fáradtságot nagyon gyakran az el nem végzett munka okozta stressz hozza létre – az oldásában, elkerülésében segíthet az eredményes időgazdálkodás.

A workshop nem az időgazdálkodás technikai támaszainak a megismertetésére irányult, hanem azt célozta, hogy felismerjük a szokásaink mögötti hajtóerőket, hogy a “helytelen” szokásainkat képesek legyünk megváltoztatni. A workshop bevezető, tudásbővítő előadásában az emberi döntéshozatal és cselekvés biológiai alapjaival ismerkedtünk meg. Az előadó megismertettte velünk az emberi agy összetett működését, feltárva az érzelmi lenyomatokat tároló és a hatásukat érvényre juttató Amygdala és a racionális gondolkodás műveleteit végző agykéreg szoros és egyben hierarchikus működését.

Amygdala

Megbeszéltük a cselekvésre vezető agyműködési hatásláncot: Érzelem felépülése –> Motiváció –> Cselekvés

Megértettük a fordított irányú hatásláncot is, azt, amikor egy vezető egy másik ember cselekvését szeretné elérni: Kommunikáció: Tedd meg ! –> Érzelem felépítése (azonosulás, motiváltság) –> Cselekvés végrehajtása

Este az ízletes vacsorát követően éjszakába nyúló “controller small talk” következett.

Esti kép

Másnap folytatódott a komoly munka. Tovább ismerkedtünk az emberi psziché természetével, működési sajátosságaival. Az érzelem által meghajtott cselekvés  mozgatórugói megismerési, megértési lehetőségeit árnyalta az emberi psziché hagyma modellje.

Hagyma

Miután elkészítettük “Életünk legfontosabb listáját”, megvitattuk annak jelentőségét, hogy milyen következményekkel jár a személyes preferenciák és a munkahely megkívánta preferenciák összhangja ill. eltérése. Megtárgyaltuk annak a jelentőségét, mennyire fontos, hogy egy cég kultúrájában az egyes elemek irányai, erővektorai nagyjábol azonos irányba mutassanak. A sikerességet nem maga az irány, hanem a megvalósítás színvonala, ereje biztosítja.

Kiscsoport 1

Czinege Andor moderálásával kiscsoportokban beszéltük meg az mindennapi élet felgyorsulásának a következményeit. Az ember biológiája még ahhoz a hagyományos ritmushoz alkalmazkodott, amelyben az aktív cselekvést hosszabb szünetek követték. Ezekben a szünetekben az aktív cselekvés felfokozott érzelmi állapotából volt idő lecsendesedni, megszabadulni az előző cselekvés érzelemeinek a fogságából. Ma, különösen az üzleti élet ritmusa annyira felgyorsult, hogy szünet nélkül egymásra torlódva követik egymást az akciók, történések és a velük járó fokozott érzelmi állapotok. Ma már külön odafigyelve, szándékosan megszakítva a folyamatos aktivitás láncokat kell szünetet tartanunk, hogy a személyiség gyors kiégését (burnout) megelőzzük.

Kiscsoport 2

Nem az a a fontos, hogy a dolgokat JOBBAN vagy GYORSABBAN végezzük el, hanem az, hogy a FONTOS dolgogat végezzük el. A workshop befejező blokkjában azt beszéltük át, hogyan oldjuk meg az időgazdálkodás szükségszerű feladat rangsorolásai során, hogy a “fontos” dolgok legyenek a “sürgősek”, hogy oldjuk meg, hogy a fontos téma vekkere is “csörögjön”. Egy saját, személyes konkrét cél terveit készítette el minden résztvevő, majd párokban vitatták meg, hogy megfelelnek – e a “kemény” célok követelményeinek:

  • Konkrét és mérhető
  • Elérhető
  • Motiváló
  • Érdemi
  • Nyomon követhető és határidős

A workshop zárásaként a munkacsoport megtervezte a következő találkozót.
Megállapodásunk szerint több, a tagok által hozott aktuális problémát fogunk feldolgozni a “Rendszerszemléletű problémamegoldás” módszerével.
Találkozunk legközelebb: 2014. Október 10-11-én (péntek/szombat)
Helyszín: még nyitott

Csoportkép 2

 

A beszámolót készítette:
Küsz András
a honlap szerkesztője

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.