Az MCE Központi Munkacsoportja 2022.10.22-én Budapesten, az IFUA Horváth & Partners Kft. új, a MOL Campusnál található, nagyon elegáns és emberközpontú irodájában tartotta meg őszi workshopját. (Ez úton is köszönjük a gondoskodó vendéglátást!)
Célunk ezúttal a fenntartható fejlődés témakörének megismerése volt. A workshopot Perneczky László a IV. Kerület szociális ügyekért felelős alpolgármestere, egyben környezetvédelmi szakértő tartotta.
Az előadó több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező környezetvédelemmel és fenntarthatósággal foglalkozó szakember, egyben kiváló előadója is a terültnek. Erről meggyőződhettünk a szombat délelőtti prezentációja, ill. a kötetlen beszélgetés során feltett kérdéseinkre adott válaszai alkalmával.
A workshop témái az alábbiak voltak:
Az ökológia/ökopolitika története és fogalmainak, szemléletmódjának megismerése, majd egy szemléletes „Ha a föld egy 1000 fős falu lenne” példán keresztül vizsgáltuk a témát.
A lebilincselő előadásokat követően ezúttal úgy döntöttünk, hogy inkább egymást meghallgatva közös eszmecserét folytatunk a témáról, mint kiscsoportos témakidolgozást végezzünk. Ennek oka az volt, hogy annyira felcsigázták érdeklődésünket az előadáson elhangzottak, hogy szerettünk volna mélyebben, az előadó segítségével belemenni a szakmai részletekbe.
A workshop végén abban állapodtunk meg, hogy következő – tavaszi – témánk a mesterséges intelligencia lesz, amelyhez nagy valószínűséggel már van előadónk. A tavaszi workshop időpontjáról a későbbiekben állapodunk meg. A programot követően egy kellemes ebédet költöttünk el egy közelben található étteremben.
Baráti üdvözlettel:
Kolonics Róbert
Munkacsoport Vezető